HTML

Hellas

Friss topikok

Szánalmas búcsú

2008.06.18. 23:07 Lica

Az utolsó csoportmeccsen sem volt meggyőző a görög csapat játéka, bár nem is vártuk, hogy az legyen. Hiába nyilatkozta Rehhagel azt, hogy szépen akar búcsúzni, pont nélkül zártuk az idei Eb-t.

Az első félidőben ugyan tudtunk gól lőni, de a spanyolok a sztárjátékosok nélkül is megnyerték végül a meccset. Egyik mérkőzésen sem lehetett azt érezni, hogy hajtanának, hogy győzni akarnának.

A három meccs alatt sem sikerült kideríteni, mi is volt az a titkos fegyver. Ha valakinek van ötlete, ne habozzon megosztani.

1 komment

Címkék: foci futball hellas eb2008 hajrá görögök

A B-csapattal állnak ki a görögök, muhahaha

2008.06.18. 13:03 Lica

Azt hiszem rájöttem, mi Rehhagel titkos fegyvere. Halálra untatni az Eb nézőit, hogy soha senki, de senki ne szurkoljon görög csapatnak ezentúl. Máshogy nem tudom magyarázni, hogy a B csapattal állnak ki a spanyolok ellen. Ezt bírta nyilatkozni:
Számunkra sajnos nincs tétje az összecsapásnak, így olyanoknak is lehetőséget adhatok, akik eddig nem szerepeltek, hogy belülről is érezhessék, milyen egy Eb.
Pont nélkül, gól nélkül. És van egy kis humorérzékük, mindent megtesznek, hogy ez így is maradjon. És akkor lengyeldrukker kolléga legnagyobb bánatára, mégsem a lengyelek lesznek a legrosszabbak ezen az Eb-n. Hiszen ők gólt is rúgtak.

Ma este minden kiderül. Valószínűleg az Eb legunalmasabb meccsén.

1 komment

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök

Nem pörögtek fel

2008.06.15. 13:30 Lica

Sportlapok vasárnap nem jelentek meg Görögországban, egyelőre csak néhány elemzést olvashatunk főleg a tegnapi mérkőzésről. A görög újságok sajnálkoznak, hogy ilyen hamar kiesett a csapat az Eb-n. A Flash.gr elemzése szerint az oroszok ellen jól játszottak, de ez nem volt elég a győzelemhez. Nikopolidisz hibája a 33. percben elég volt ahhoz, hogy az oroszok vezetéshez jussanak, a görögök pedig nem tudtak forítani. Az In.gr szerint a legnagyobb gond az volt, hogy a görögök túl lassan játszottak, a svédek elleni mérkőzésen esélyük sem volt ezzel a játékkal.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök

Kiestek a görögök

2008.06.14. 22:52 Lica

Bár sokkal többet támadtak a görögök, mint a svédek elleni meccsen, de ez nem volt elég. Az oroszok szemfülesen lőttek egy gólt Nikopolidisz szörnyű hibája után. Az oroszok ezután inkább a kontrára játszottak, de azt nagyon jól csinálták. Több hatalmas helyzetet hagytak ki, több ziccerük volt.

A görögök azonban nem tudtak változtatni, inkább távoli lövésekkel, beívelésekkel próbálkoztak. Egyszer-kétszer kerültek majdnem gólközelbe, amit nem tudtak kihasználni. A végén persze elkezdtek kapkodni, de az sohasem segít.

Amilyen magabiztosan indultak a görögök az Eb előtt, olyan csúnyán búcsúztak már a második csoportmeccs után. A svédek elleni időhúzásos, gurigázós antifoci most megbosszulta magát. A következő mérkőzést a spanyolok ellen játszák, immár tét nélkül.

A görögöknél talán Karagunisz volt a meccs embere, ő végig hajtott.

2 komment

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök

Görögország-Oroszország

2008.06.14. 20:45 Lica

Itt olvasható az élő közvetítés, és itt szólhattok hozzá a mérkőzéshez. Hajrá!

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök

Talán meglesz a titkos fegyver

2008.06.14. 11:11 Lica

Ma mindenképpen nyernie kell a csapatnak (igaz ez az oroszokra is elmondható), különben nagyon hamar hazazavarhatják őket. A svédek elleni mérkőzésen nem sikerült kideríteni, mi lehetett a titkos fegyver, hacsak az nem, hogy a saját térfélen passzolgatással halálra untatjuk az ellent, majd amikor mély álomba merülnek, berúgjuk a gólt. De azt is lehet, hogy a titkos fegyver nem készült el időben, és csak most vetik be. Na mindegy.

Az oroszoknak nagyon fiatal a csapata, ez azt jelenti, ha megindulnak, nehéz megállítani őket - elemezte a helyzetet Rehhagel. Éppen ezért kell még az elején megfogni a mérkőzést. Nehéz meccs lesz, akár egyetlen hiba is eldöntheti, győzünk vagy veszítünk. A svédek elleni mérkőzés után Rehhagel azt nyilatkozta, hogy egy teljesen más csapatot látunk majd az oroszok ellen pályára lépni. Egy olyan csapatot, mely eléri célját és szurkolóit is elégedetté teszi.

A görögöknél vannak sérültek, Szeitaridisz nélkül lépnek pályára, de megsérült a második számú kapus, Halkiasz is.

1 komment

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Kikaptunk

2008.06.11. 00:05 Lica

Alacsony színvonalú mérkőzésen címvédőként vereséggel kezdtük az Európa-bajnokságot. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, mi főként a védekezéssel törődtünk, amelyet Rehaklész jól megszervezett.

A második félidő derekán aztán a svéd csatár, Ibrahimovics a semmiből vezetést szerzett a skandinávoknak. Nem tudtuk rendezni sorainkat, néhány percen belül, hihetetlen balszerencsés körülmények között megkaptuk a második gólunkat is. Megpróbáltunk támadni ezt követően, Toroszidisznek, majd Hariszteasznak is volt egy-egy helyzete, de nem sikerült kihasználni.



A következő meccset a halovány oroszokkal vívjuk szombaton, le kell győznünk őket, címvédőként nem tehetünk mást. A zárófordulóban aztán a spanyolokkal csapunk össze, a formajavuláson kívül abban is bízhatunk, hogy az a meccs esetleg az ibériaiaknak már tétnélküli lesz.

A védelmünkkel nincs baj - Ibrahimovicsot egy pillanatra hagytuk csak szabadon, a második gólnál ritkán látható pechünk volt -, de a támadószekciót erősíteni kell.

3 komment

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök

A görögök titkos fegyvere

2008.06.10. 09:19 Lica

Az utóbbi néhány napban a görög csapat zárt ajtók mögött tartotta az edzéseit, távol a médiától, szurkolóktól. Rehhagel az utolsó hangolásokat végzi csapatán. Amikor szombaton megkérdezték Angelosz Hariszteaszt, mi lesz a taktika a svédek elleni meccsen, annyit mondott mosolyogva: ez a mi titkos fegyerünk, és nem áruljuk el.

Persze Görögországban mindenki azt várja, hogy megismétlődjenek a négy évvel ezelőtti események. A csapat azonban egyelőre a svédek elleni meccsre koncentrál és arra, hogy jól szerepeljenek a csoportmérkőzéseken.

Amikor a svédekről kérdezték Halkiaszt, a görögök második számú kapusát, Ibrahimovicot és Larson emelte ki, mint a legveszélyesebbeket. Ugyanakkor hozzátette, ha túlságosan is rájuk fokusztálunk, akkor jöhet egy harmadik, akik gólt lő.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök

Így szurkolunk

2008.06.09. 11:53 Lica


Egy kis bemelegítés a holnapi meccs előtt. A négy évvel ezelőtti Eb-döntő utolsó perce a görög táborban.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök eb2004

Georgiosz Szamarasz

2008.06.05. 13:54 Lica


Bár Görögországban született, soha nem játszott görög csapatban, 16 évesen Hollandiába költözött, 17 évesen a Heerenveen játékosa volt. Ausztrál születésű apja is csatár volt, a Panathinaikoszban játszott, illetve 16-szor volt görög válogatott.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Dimitriosz Szalpigidisz

2008.06.05. 12:45 Lica


Klubcsapatokban már bizonyított, 2002-ben került a PAOK-hoz, már a második szezonban lőtt 16 gólt, a harmadikban 14-et, a harmadikban pedig 17-et, ezzel ő lett a gólkirály.

A válogatottba 2005-ben hívták meg, de 16 mérkőzésen keresztül eredménytelen maradt, végül egy Csehország elleni barátságos meccsen sikerült betalálnia a kapuba. Nagyon szereti az autókat, gyűjti is ezeket. Sőt, maga szerelgeti szabadidejében.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Nikolaosz Liberopulosz

2008.06.05. 11:56 Lica


A 75-ös születésű veterán játékos már 13 éve játszik a felnőttligában. Bemutatkozó szezonjában tizenegy gólt rúgott, így a Panathinaikos egyből lecsapott rá.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Teofanisz Gekasz

2008.06.05. 10:53 Lica


Az egyik leggólerősebb játékos, a görög bajnokságban többször is dobogós helyen végzett a góllövési listán: 2005-ben első 17 góllal, 2006-ban második 15 góllal, 2007-ben a Bundesligában gólkirály 21 góllal. Eközben a válogatottban is rúgott huszat.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Angelosz Hariszteasz

2008.06.05. 09:50 Lica


Ő lőtte a győztes gólt 2004-ben a portugálok elleni döntőn. Soha nem játszott a három top klubban Görögországban, az Aris Thessaloniki játékosaként ismerték meg. Első válogatott meccsén alig két perce volt a pályán, amikor gólt lőtt.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Joannisz Amanatidisz

2008.06.05. 08:45 Lica


Négy éve nem volt tagja a keretnek, de kemény munkával kivívta helyét a csapatban. Nem kevéssé köszönhető ez a sejeltezőkben a törökök ellen rúgott győztes góljának.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Alekszandrosz Ciolisz

2008.06.04. 18:41 Lica


Az Eb-selejtezők idején mutatkozott be, és annyira jól ment neki, hogy a keretben maradt. Tavaly ősszel katonai behívót kapott, így meg kellett válnia védjegyétől, hosszú hajától.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Konsztantinosz Katszuranisz

2008.06.04. 17:14 Lica


Védekező középpályásként is nagyon sok gólt rúg. A négy évvel ezelőtti Eb egyik hőse: a nyitómeccsen még csereként állt be, utána azonban az összes mérkőzésen kezdőjátékos volt.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball eb2008 játékosprofilok

Georgiosz Karagunisz

2008.06.04. 16:06 Lica


A 2004-es Eb első gólját ő lőtte, a döntőben azonban nem játszhatott eltiltás miatt.

A márciusi portugálok elleni barátságos mérkőzésen kétszer talált be, mindkétszer szabadrúgásból. Az első gól volt a görög válogatott hatszázadik gólja. 1998-ban ő volt a csapatkapitány az U-21-eseknek, mely majdnem megnyerte az Eb-t, Spanyolországtól kaptak ki a döntőben.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 játékosprofilok

Sztilianosz Jannakopulosz

2008.06.04. 14:01 Lica


A Bolton Wanderers játékosa 2002 óta. Tagja volt a 2004-es Eb-győztes csapatnak. Ő lőtte az Olympiacos első gólját a Bajnokok Ligájában.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Angelosz Baszinasz

2008.06.04. 12:57 Lica


Kétszeres görög bajnok és egyszeres kupagyőztes a Panathinaikosszal. A 2004-es Eb-győztes csapat tagja, a nyitómérkőzésen talált be a portugálok ellen, de az egész tornán a csapat lelke volt. Modellhajlamairól honlapja tanuskodik.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Miss Eb

2008.06.02. 15:51 Lica


a hétvégén rendezték meg az Eb szépségversenyét, az indulók a 16 résztvevő országot képviselték. Az első a cseh Dominika Huzvarova lett. A második helyezett a török Filiz Heilmann, a harmadik pedig a görög Mariola Shabanaj lett. A képen a görög szépség látható (a fotót innen loptuk), és itt egy kép a három dobogósról.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök miss eb

Lukasz Vintra

2008.06.02. 11:45 Lica


Cseh apa, görög anya gyermeke, Csehországban született, Görögországban kezdett el focizni. A Panathinaikosban játszik, bár a Hertha BSC Berlin tavaly nyáron meg akarta vásárolni.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Vaszilisz Toroszidisz

2008.06.02. 11:38 Lica


Hatalmas fizikai erejéről, kitartásáról és technikájáról ismert fiatal védő. A görög foci feltörekvő csillaga, több európai klub, mint a Juventus, AS Monaco, Newcastle, Atleitico Madrid is érdeklődik utána.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok

Georgiosz Szeitaridisz

2008.06.02. 11:23 Lica


Húsz évesen nyert először bajnokságot a Panathinaikosszal, majd az PC Portóval megnyerte a portugál bajnokságot is. A 2004-es Eb-n beválasztották az All-Star csapatba. Az Atletico Madridban és a görög válogatottban is a Giourkas nevet (így hívták nagyapját) használja a mezén.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök

Szotiriosz Kirgiakosz

2008.06.02. 11:12 Lica


Nem a legbékésebb védők között tartják számon, jó szerelései és roppant ereje miatt szeretik.

Szólj hozzá!

Címkék: foci görögország futball hellas eb2008 hajrá görögök játékosprofilok